Csarnokok bontása

Csarnok bontása nem olyan egyszerű, mint egy régi téglaépítésű családi házé. Több tényezőt kell figyelembe venni, és a bontási munkálatokat is gondosan meg kell tervezni. Meg kell állapítani az építmény típusát. Más fázisai vannak egy acélvázas, és egy vasbeton építménynek, amit a bontásnál figyelembe kell venni. Statikailag fel kell mérni az építményt, hogy milyen állapotban van, mielőtt bármihez is hozzákezdenénk. Célszerű azt is eldönteni, hogy szeretnénk e helyszíni újrahasznosítást, vagy minden törmelék elszállításra kerül  egy lerakóhelyre.  Amennyiben a bontott anyagok újrahasznosítása mellett döntünk akkor érdemes szelektálni. Betondarálással jó alapanyagot tudunk a helyszínen létrehozni. A bontásnál figyelembe kell venni, hogy az építményt teljesen alappal együtt kell e lebontani, vagy esetleg az alap marad, és felhasználják egy új építménynél. Amennyiben marad úgy nagyobb gondossággal kell a bontást végezni, hogy minél kevesebb kárt szenvedjen.

A csarnokok bontásánál engedélyt kell kérni az építésügyi hatóságnál. Hiszen nemcsak építkezésnél, de a bontás során is szükség van a bontást igazoló jóváhagyási okiratok beszerzésére, ezt jogszabály is előírja. Az eljárásba szakhatóságot is be kell vonni.

Csarnok bontási árak

Az árak kialakítását nagyban befolyásolja az elbontandó épület mérete és szerkezete és a bontás technológiája. Acélvázas az építmény, vagy vasbeton? A csarnokok bontása a speciális körbe tartozik, melyhez több időre és különleges gépekre van szükség, mint például egy családi ház elbontása esetében. A következő tényező, ami befolyásolja, hogy mennyire nehéz megközelíteni az épületet, milyen utak, épületek veszik körbe, hol helyezkedik el. Épületbontás során az azbeszt gyakran előforduló anyag, melyet speciálisan kell kezelni, illetve megsemmisíteni.

Acélvázas csarnok bontása például vágással történik. Ilyen esetekben egy daru segíti a munkát, hogy azt biztonságosan és könnyen el lehessen végezni. Elsőként a könnyen eltávolítható külső burkolatot távolítják el, majd haladnak fentről lefelé úgy, hogy darabolni kezdik a vázat. Ügyelni kell minden esetben a lehulló darabokra, mert balesetveszélyesek lehetnek.

Betonvas csarnokok bontása nagy zajjal, és esetlegesen nagy porral is jár. Itt nagy felületek vannak vasakkal összekötve és másképp reagálnak, mint a téglafal. Bontáskor folyamatosan nyomon kell követni az épület állagát, hogy megelőzzük az elkerülhető bajt. Szakképzett kollégáink folyamatosan követik a munkafolyamatot, hogy az rendben, ütemterv szerint haladjon. Csarnokok bontása nagy figyelmet és hozzáértést igényel. A bontott anyagok újrahasznosítása itt is jó megoldás lehet, mert betondarálással a helyszínen töltőanyagot nyerhetünk.

Minden esetben érdemes már a csarnokbontás megkezdése előtt jól megtervezni, hogy a későbbiekben mit tudunk felhasználni az új építménynél. Egy jól kidolgozott bontási tervvel rengeteg időt, energiát és pénzt spórolhatunk meg.

Bontásnál különböző funkciójú, méretű és erősségű gépekre van szükség. Cégünk magasbontó munkagéppel is rendelkezi, amely a csarnokok bontásánál sokszor elengedhetetlen. Törekszünk minőségi és hatékony munkát végezni, korrekt áron. Munkatársaink folyamatosan nyomon követik a technikai fejlődést, hogy a munkájukat minél hatékonyabban tudják végezni. Szakképzett munkatársaink gondoskodnak arról, hogy a bontás szakszerűen és gördülékenyen történjen.